Öt éven belül 10 000 műholdat lőne fel Kína

Öt éven belül 10 000 műholdat lőne fel Kína

A kínai állam tulajdonában lévő China Telecom öt év alatt 10 ezer műholdat állítana alacsony föld körüli pályára, hogy a szatellitekkel segítségével sugárzott netszolgáltatással konkurenciát állítsanak az amerikai SpaceX-nek.

Miután a SpaceX májusban sikerrel juttatott embert a Nemzetközi Űrállomásra a Crew Dragon űrhajója segítségével – néhány napja pedig újabb négy asztronautával tette ugyanezt –, Elon Musk két célt tűzött ki maga és a vállalata elé. Az egyik, hogy elkészüljön a Starship nevű űrhajója, amivel kolonizálnák a Marsot, a másik pedig, hogy sikerüljön felállítani a teljes Starlink-rendszert.

Utóbbi több mint 40 ezer műhold Föld körüli pályára állítását jelenti, amivel a világ minden tájára internetet tudna juttatni a cég. Legutóbb szeptemberben indított útjára egy újabb adagot a társaság, októberben pedig arról szóltak a hírek, hogy olyanok is vannak, akik már kipróbálták a technológiát. Úgy tűnik azonban, hogy nem a SpaceX az egyetlen cég, amely ilyen grandiózus tervet sző.

Az Eurasian Times beszámolója szerint a kínai állam kezében lévő telekommunikációs cég, a China Telecom szintén arra készül, hogy 10 ezer műholdat állítson Föld körüli pályára az elkövetkezendő öt évben. Emellett Kína azt tervezi, hogy China Star Net néven új céget alapít majd Sanghajban.

©

Hszie Tao, a műholdas internetet kínáló kínai cég, a Commsat vezetője szerint a bolygó körüli helyet érkezési sorrendben foglalhatják majd el a társaságok, és a “később érkezők” felelőssége lesz, hogy az új műholdak ne ütközzenek össze a régiekkel.

Tao arról is beszélt, hogy a projektet szeretnék minél előbb tető alá hozni, a műholdak ugyanis alacsony Föld körüli pályán keringenének. Ez a földfelszín fölötti 200–2000 km-es sávot jelenti, itt található többek között a Nemzetközi Űrállomás, itt működnek már a Starlink felküldött műholdjai és nagyon sok másik műhold is. Ráadásul a sáv gyakori használata miatt rengeteg űrszemét található itt. Igaz, a SpaceX-ek már arra is van ötlete, hogyan lehetne ezt eltakarítani.

Kínának jelenleg 432, a SpceX-nek 775 műholdja van ezen a pályán.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

SSD Tárhely