Jóval több kibertámadás éri azokat, akik kiveszik a részüket a járvány elleni küzdelemből

Jóval több kibertámadás éri azokat, akik kiveszik a részüket a járvány elleni küzdelemből

Az IBM legfrissebb jelentése szerint a kiberbűnözők új célpontokat találtak maguknak 2020-ban: azokat az intézményeket és vállalatokat támadják, amelyek a koronavírus elleni küzdelemben is szerepet vállaltak.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Szomorú új jelenségre világít rá a napokban kiadott biztonsági jelentésében az IBM: az informatikai cég szerint 2020-ban, vagyis a koronavírus-járvány első éve alatt dupla annyi támadást követtek el kiberbűnözők az egészségügyi és az energetikai vállalatok ellen, mint korábban. A jelentés kiemeli, hogy a hackerek elsősorban azokat az intézményeket támadták, amelyek a járvány legkeményebb hónapjaiban sem állhattak le, de azokat sem kímélték, amelyek maguk is szerepet vállaltak a vírus elleni küzdelemben.

A beszámoló szerint 2020-ban a zsarolóvírust alkalmazó támadásokból is sokkal több volt, mint az azt megelőző években. A hackerek pedig szinte minden esetben ugyanolyan forgatókönyv szerint jártak el: általában titkosították vagy kiszivárogtatták a féltve őrzött adatokat. A támadások 22 százalékáért a Sodinokibi nevű csoport a felelős,

ők a becslések szerint legalább 21 TB adatot loptak el áldozataiktól, a kritikus információk értékesítésével pedig mintegy 123 millió dollárt kerestek.

A világjárvány első évében a Linux-szal kompatibilis malware-ek fejlesztése és terjesztése is felgyorsult. A bűnözők emellett gyakorta hamisították meg ismert márkák online eszközeit (például üzenetküldőket, videochathez alkalmas programokat, fájlmegosztókat), hogy ezáltal is a célpont közelébe juthassanak.

Az IBM azt javasolja, hogy a sok adattal dolgozó vállalatok titkosítsák a szervereiken őrzött információkat, mert ezzel is nagyban csökkenthető a károkozás esélye.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

SSD Tárhely