Játékkonzol és sörhűtő egyszerre – működő konzolt épített az amerikai Bud Light gyártója

Játékkonzol és sörhűtő egyszerre – működő konzolt épített az amerikai Bud Light gyártója

Sok furcsaságot hozott már eddig is 2020 – és akkor még finoman fogalmaztunk –, de tech szempontból az eddigi legfurcsább ötletre mostanáig kellett várni. Az amerikai Anheuser-Busch nevű cég, amely többek között a Bud Light nevű sort is gyártja, egy meglepő fejlesztéssel állt elő: egy játékkonzollal.

A BL6 különlegessége, hogy pontosan úgy néz ki, mint egy hatos pakk dobozos sör. Nem véletlenül: egyrészt ezzel érték el, hogy már ránézésre is tudni lehessen, kihez tartozik a találmány, másrészt viszont erre is alkalmas az eszköz. A cég szerint két dobozos sört is tárolhatunk benne, amit működés közben lehűt a készülék.

A készülékhez két kontroller tartozik, a motorháztető alatt pedig 16 GB memóriát találunk, valamint hat darab, előre telepített játékot, többek között a Tekken 7-et és a Soulcalibur VI-ot. Az eszköz akkumulátoros, egy feltöltéssel két órán át lehet játszani. A belsejében egy Asus projektor is helyet kapott, ez HD felbontású képet ad.

Hogy kinek mennyire jönne be egy ilyen fejlesztés, az eltérő, az viszont biztos, hogy a BL6 nem kerül majd kereskedelmi forgalomba. Az egyetlen példányt árverésen fogja eladni a cég, amire még több mint 5 napon át lehet licitálni. A cikk írásáig 48 ajánlat érkezett, így az ár jelenleg 4020 dollárnál, nagyjából 1,2 millió forintnál tart.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

SSD Tárhely