Elkelt a LeanNet többségi tulajdonrészét

Elkelt a LeanNet többségi tulajdonrészét

Udo Bub az adesso Hungary ügyvezető igazgatója, az ELTE Informatikai karának intézetigazgató kutatóprofesszoraAz adesso Hungary Software Kft. megvásárolta a felhőalapú technológiák terén úttörőnek számító budapesti LeanNetworking Hálózati Szoftver Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság 51 százalékos tulajdonrészét – közölte az adesso csoport magyar leányvállalata. A megállapodás szerint a LeanNet 2023 végére teljesen az adesso Hungary tulajdona lesz, ám a tranzakcióról további részleteket nem közöltek a felek. A LeanNet technológiai startup megoldása támogatja a szervezetek informatikai architektúrájának rugalmas, felhőalapú infrastruktúrákba való költöztetését. Az egész Európát lefedő adesso csoport leányvállalataként 2019-ben alapított adesso Hungary szakértelme jelentős a mesterséges intelligencia, az adattudomány, a felhőalapú számítás és a transzformáció területén. A cég informatikai tanácsadást és szolgáltatásokat nyújt a banki, a biztosítási, az autó- és feldolgozóipari, valamint az élettudományi iparágakban. A közlemény szerint Udo Bub az adesso Hungary ügyvezető igazgatója, az ELTE Informatikai karának intézetigazgató kutatóprofesszora, az egyetemi tevékenysége során figyelt fel Megyesi Péterre és Szabó Dávidra, a startup két társalapítójára.

A LeanNet Kft. a nyilvános cégadatok szerint az utolsó lezárt üzleti évében 2019-ben 38,4 millió forint árbevételt ért el az előző évi 28 millió forint után, adózott nyeresége 13 millió forint lett, az egy évvel korábbi 25,1 millió forintot követően.

Kapcsolódó olvasnivalók

WordPress Tárhely