100 millió követő 1,5 év alatt – megvan az álomrekordot elérő első TikTok-felhasználó

100 millió követő 1,5 év alatt – megvan az álomrekordot elérő első TikTok-felhasználó

Az amerikai Connecticutban élő Charli D’Amelio 2019 májusában regisztrált a TikTokra, ahol alig másfél év leforgása alatt 100 millió követőre tett szert. Ugyanehhez az eredményhez a YouTube legismertebb videósának, PewDiePie-nak kilenc évre volt szüksége a rivális platformon, de persze egy másik korban.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a TikTok: megvan az első felhasználó, aki elérte a 100 milliós követői számot. A rekord Charli D’Amelio nevéhez fűződik, aki mostanra már 100,7 millió követőnél jár, vagyis a jelek szerint a népszerűsége azóta is folyamatosan növekszik.

A Mashable gyűjtése szerint a második helyen Addison Rae áll, akinek rövid videóira jelenleg 69,7 millió ember kíváncsi, míg a harmadik helyen Zach King található a maga szerény 52,9 milliós rajongói táborával. A világ összes többi tiktokosa jóval 50 millió alatti követőszámmal rendelkezik. A fent említett felhasználók olyan hírességeket utasítottak maguk mögé, mint Will Smith, Ariana Grande vagy Dwayne Johnson, vagyis A Szikla.

©

Bár a 100 milliós követői szám D’Amelio számára is hatalmas eredmény, a mérföldkő egyben a platform erejét is mutatja. Míg a YouTube-on az első felhasználó PewDiePie volt, akinek sikerült elérnie a 100 milliós feliratkozói számot, neki ehhez 9 év kellett. D’Amelio viszont 2019 májusában csatlakozott a TikTokhoz, vagyis alig másfél év kellett neki, hogy felmutassa ugyanezt az eredményt.

De nemcsak a YouTube-bal érdemes összehasonlítani a TikTokot. A Twitteren 100 millió követőt elérő Katy Perrynek nyolc évre volt szüksége a mérföldkőhöz, Selena Gomeznek pedig öt évnyi Instagramozás után volt ekkora sikere.

D’Amelio egyéként az amerikai Connecticutban él, és a közösségi médiából – de legfőképpen a TikTokról – lehet ismerős a neve. A 100 milliós tábor elérésében egyébként az is szerepet játszott, hogy feltűnt a 2020-as Super Bowl döntőjének egyik reklámjában, néhány hónappal később pedig már arról is hallhattunk, hogy a D’Amelio családjával együtt egy televíziós valóságshow-sorozat főszereplője lesz, ami szintén nagyot dobott az ismertségén.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

SSD Tárhely